Ne nevess, figyelj!

Elnyúl­tam a kana­pén, hogy magamba fogad­jam a Ter­mi­ná­tort, de alig­hogy meg­kezdő­dött a film, máris rek­lá­mok­kal bom­báz­tak.
Unot­tan figyel­tem egy dara­big a töké­le­tes­nek mutat­kozó vilá­got, aztán rág­csál­ni­való után kutakodtam.

Kopog­tat­tak.

Sóhaj­tot­tam. Nem is értet­tem, hogy ilyen későn mit is akar­hat­nak tőlem.
Egy akta­tás­kás, öltö­nyös biz­to­sí­tási ügynök állt a küszö­bö­mön. Esé­lyem sem volt kivé­deni a rám mért csa­pá­so­kat. Hát vár­tam, álltam a sarat.

Az ügynök robot­szerűen for­dí­totta felém az arcát, majd beszélni kezdett:

- John Connor?

Arcom meg se rezzent.

- Nem.

- A jövőből jöttem.

Súlyo­mat áthe­lyez­tem a másik lábamra.

- Én meg a japán csá­szár vagyok.

- Lehe­tet­len.

Eláll­tam az útját, be akart jönni.

- Mit akar? Kira­bolni? Biz­to­sí­tást rám sózni?

- Fel­adat­tal érkeztem.

- Juta­lé­kot kap, igaz?

- Nem. Meg kell aka­dá­lyoz­nom a segít­sé­ged­del a Tchibo világ­ura­lomra törését.

Pil­la­nat­nyi vihar előtti csend. Majd egy gur­gu­lázó neve­tés vissz­hang­zott a fejem­ben, mely engem is neve­tésre kényszerített:

- A Tchibo? Tőlük kávét vehetsz!

Az öltö­nyös arca hideg nyu­ga­lom­mal nézett, mire aztán röhe­jes vigy­o­rom las­san lefa­gyott rólam.

- Ne nevess, figyelj!

Eltolt és belé­pett a laká­somba. Értet­le­nül cso­szog­tam utána mamu­szom­ban, ő addig kör­be­te­kin­tett gyor­san a szo­bák­ban, mintha lehall­ga­tó­kat keresne, aztán vissza­tért hozzám.

- A piac­ku­ta­tók küld­tek vissza, hogy a Tchi­bót megállítsam.

- Ha már az imént John Conn­ort emlí­tet­ted, akkor nem a Sky­net az, ami miatt itt vagy?

- Nem. A Tchibo miatt. Az én időm­ben ő az egyet­len ural­kodó hata­lom. Ele­inte csak a kávé volt. Aztán az éksze­rek, a ruhák… aztán a kony­hai gépek…

- …és aztán a robo­tok, igaz?

- Pon­to­san.

Fagyos csend. Az öltö­nyös meg­ra­gadta a vállamat:

- John Connor! Te vagy az ellen­ál­lók vezére!

S rán­ga­tott. Bele­szé­dül­tem, végül a Tchibo emb­léma len­gett körü­löt­tem, for­gott, megőrjített.

Tchibo, világ­ura­lom, John Connor, Japán csá­szár, piac­ku­ta­tók, rek­lá­mok.
A kana­pé­mon ébred­tem. A TV egy rek­lá­mot sugárzott.

Egy Tchibo rek­lám… kony­hai gépekkel.

Vivien Varga ked­veli ezt.

Rövid

Egy­szer volt hol nem volt, volt egy­szer egy kis­lány. Arról volt híres, hogy sokat álmo­do­zott. Aztán felnőtt, meg­öre­ge­dett és meg­halt. Itt a vége, fuss el véle!


Mi a baj a politikával?

Járok egy isko­lába, ahol van egy taná­rom. Per­sze több taná­rom is van, mert milyen iskola is volna, ha csak egy taná­rom lenne. Bár las­san így fog kinézni az okta­tás, ó, hagy­juk is, inkább men­jünk el innen. Na, nem. Azért ott még nem tar­tunk. Szó­val van egy taná­rom. Ezt a tanárt azért válasz­tot­tam ki, mert nem


Zajár(talom)

A vizs­ga­idő­szak a leg­al­kal­ma­sabb arra, hogy az ember újsá­got írjon. Ööö, afene, nem ezt akar­tam mon­dani, hanem azt, hogy ez az idő­szak a leg­al­kal­ma­sabb arra, hogy az ember ott­hon üljön. Nana, nem is ezt akar­tam mon­dani. Várj­csak! Hal­lasz egy­ál­ta­lán? Tes­sék? Nemér­te­lek. Ráadá­sul gon­dol­kodni sem bírok ebben a zaj­ban. Mit mon­dasz? Men­jünk már innen, sem­mit sem


A Teremtő — Prológus

Az egész egy pil­la­nat. A múlt, a jelen és az összes lehet­sé­ges jövő vég­te­len­ségbe vesző folyama átjár. Olyan nyu­godt min­den ebben a sötét­ség­ben. Nem fáj a mil­li­árd­nyi lélek szen­ve­dése és halála. Nem bol­do­gít örömük sem. Akkor veszem észre, hogy többé nem vagyok egy ember. Az összes ember vagyok, s egyik sem. Mint a vil­lám, úgy